Citrom és tej ........................... I. fejezet 2. rész

1.0Zöld regényhttps://smaragdvaros.cafeblog.huLillanyóhttps://smaragdvaros.cafeblog.hu/author/lillanyo/Citrom és tej ........................... I. fejezet 2. részA galéria padlójának nyikorgására ébredek, Anyó végzi csendesen reggeli gyakorlatait. Nem látom, de tudom, hogy így van, így szokta és ezt a jó szokását hajlott kora ellenére is rendíthetetlenül őrzi. Mennyi idős lehet? Pontosan nem tudni, de harminc éve, első találkozásunkkor ő már itt élt, túl a hetvenen, tehát száznál biztosan több. Magam is mozogni kezdek, a hajnali jógagyakorlatok gyöngéden ébresztik a testem, élénkítik keringésem, bejáratják az izületeket. Mire pirkadni kezd mindketten túl vagyunk a meditáción is. A hajnali derengésben párálló erdőkertet már együtt járjuk körbe. Végigvezet a tisztást koszorúzó sövény mentén, lépteink hangtalanok a fatörmelékkel, forgáccsal borított keskeny ösvényen. Felmérjük a tél kártételeit a fészerben, az igazítani, metszeni való ágakat a gyümölcsfákon és a kunyhón, a foltozásra váró tetőket, palánkokat, és az omlott kútkávánál állunk meg. Közben teljesen kivilágosodott. Sára a szín előtt szöszmötöl a kannákkal rakott kiskocsival, már megetette a lovakat, kecskéket, dobott a gyöngytyúkoknak is, most vízért indulna. A két bozontos kutya is ott fontoskodik. Ők tegnap, érkezésünkkor éppen csak a fejüket emelték fel a kunyhó melletti vackukból, hiszen régi ismerős jött, most azonban jól körbe szimatolnak, köszöntik a jövevényeket a maguk módján. Sára húzná azt a kiskocsit a rúdnál fogva, de nem tud mit kezdeni a két oldalról ráerősített kenderkötéllel, nem úgy a két eb, Pirkó és Palika! Odatolakodnak, foguk közé véve a kötelet szinte kitúrják Sárát a kocsi elől. A lány először bosszankodik, küzd a kötélért, megpróbálja a kutyákon átbotladozva valahogy rángatni a terhet, aztán lassan rájön, hogy ez nem valami pajkoskodás a két állat részéről, hanem egy jól begyakorolt mindennapi tevékenységük: szokásuk lehet, hogy segítenek Anyónak húzni a kocsit. Nagyot kacag és elengedi, rájuk hagyja a kötelet, megragadja középen a rudat, és indulhat a fura fogat! Az állatok így terheletlen könnyedén, boldogan repítik a kocsit, neki szinte csak az irányítás marad. Mosolyogva figyeljük, milyen hamar összerázódott a trió. Két hetünk van arra, hogy minden nehezebb ház körüli és kerti munkát elvégezzünk, Anyó erejéből – korához mérten kiváló kondíciója ellenére- erre már nem futja. Három évtizede, évente kétszer járok ki hozzá, mindig ifjú segítőkkel. Feladataim közül –bevallom- ez a számomra legkedvesebb. Ilyenkor ellátmányt hozunk a minorból, használati tárgyakat, edényeket, szerszámokat, élelmet, ruhákat, ami kellhet egy remetének, vissza pedig általában gyógynövényekkel megrakva térünk. Néha gyógyításra szoruló falusi is kijön velünk. Anyó pár pillantással felméri mi a baj, túl sokat nem teketóriázik, a maga talányos módszereivel akár a pár nap alatt is képes a gyógyulás útjára tuszkolni azt, aki maga nem boldogul az öngyógyító technikák segítségével. Néha –nagyon ritkán- súlyosabb esetek is előfordulnak. Ilyenkor Anyó akár hónapokra is maga mellett tartja kezeltjeit. A mi minorunk körül -a szokásoknak megfelelően- négy remete teljesít szolgálatot. Anyó különösen a búskomorságba esetteket kezeli hatékonyan, ezért is hoztuk ki most hozzá Annát. <h4 style="text-align: justify">Anna története</h4> Anna, bár már tíz éve együtt él párjával, eddig gyermektelen fiatalasszony. Milyen végtelenül szerencsésnek érezte magát, hogy minorbeli fiúval találtak egymásra, gyerekkori szerelme lett a társa, s nem kellett idegenbe települnie, távol testvéreitől, családjától, mint azoknak a lányoknak, akik vándorba szeretnek bele! Jól is indult közös életük, önálló otthonukat szépen kialakították és várták a babákat. Teltek, múltak az évek, de nekik még mindig csak a sóvárgás maradt, egyre keserűbb szájízzel. Egészséges páronként átlagosan két-három gyermek nevelésével tudná a minor közössége ideális esetben fenntartani a stabil létszámú, nagyjából ezer fős népességet. Egyszerűen ennyi a befogadóképessége egy-egy hegylaknak. Évszázadok alatt alakult ki ez a struktúra, melyet a hegylak kialakításának műszaki lehetőségei, a lakosság eltartásához szükséges források, földterület nagysága és a falubéli közösségi, családi és egyéb kapcsolatok társadalmi léptékében kezelhető hálózata határozott meg. Pár év átlagában állandónak mondható az évenkénti születés-elhalálozás arány. Néha azonban előfordul, hogy valaki úgy dönt, nem kíván, esetleg nem tud családot alapítani, vagy ritkán egyedül akarja leélni az életét, illetve a házastársak minden szándékuk ellenére sem kapják meg a gyermekáldást. Itt nyilván hiány keletkezik, ezért azok a családok, ahol már két gyerek megérkezett, dönthetnek úgy, hogy vállalnak harmadik, extrém esetben negyedik gyermeket is a „kieső” családok helyett. A népesség fogyás vagy éppen a túlnépesedés elkerülése az egész közösség hosszú távú fennmaradásának egyik kulcskérdése, ennek belátása emberemlékezet óta nem okozott nehézséget vagy ellenérzést senkiben sem. Így a két gyermeken felül továbbiakat vállalni kívánó párok, egyszerűen bejelentik a Véneknél szándékukat, s amikor nyilvánvalóvá válik, hogy valahol viszont hiány fog keletkezni, a pár visszajelzést kap, hogy élhet a lehetőséggel. Nem tiltás vagy engedély ez, nincs is ilyesmire szükség, hisz mindenki kész és képes együttműködni, elfogadni a család- és népességtervezés ilyetén összehangolását. Anna többször is terhes lett az elmúlt évek alatt, de babáit valami rejtélyes oknál fogva nem tudta kihordani, pát hónap után mindig elvetélt. Mivel a gyerekek nevelésében a faluközösség minden tagjának megvan a szerepe, s az nemcsak a szűken vett család magányügye vagy terhe -ha úgy tetszik-, ami ezzel jár, így a gyermektelenség és az ebbe való beletörődés -némi bánatoskodás után- nemigen szokott különösebb traumát okozni a pároknak, a nőknek. Amikor termékeny, babaváráshoz ideális koruk végéhez közelednek, s végképp szembesülnek ezzel a terméketlen állapottal, az már egy hosszabb időszak vége. Nyilvánvalóan nem egyik napról a másikra kell megbirkózni mindezzel, van idő a közelálló barátnőkkel, a tapasztalt asszonyok segítségével fokozatosan feldolgozni, és előkészíteni azt a döntést, hogy a Vének elé álljon az illető személy vagy pár és kimondva is végleg lemondjon az utódokról. A Vének csakis ezután üzennek valamelyik váró családnak a harmadik gyermek lehetőségéről. Nem elhanyagolandó hatású, szinte tökéletes vigaszt jelent ekkor az a gyönyörű szokás, hogy a pár választhat a várakozók közül, hogy melyik család kapja meg a lemondott babájuk fogadásának lehetőségét. Nem véletlenül, hiszen az így megszületettnek ők egy ősi szokást követve keresztszüleivé válnak, ezáltal sokkal közvetlenebbül, intenzívebben vehetnek részt a nevelésében gondozásában, mint a falu többi tagja. Ennek a hagyománynak az is az előnye, hogy a ’több gyermekes családok többlet terhei így nagyon finoman és indirekt módon mégis eloszlanak a pót-szülők segítségével. Családtagot, vagy közeli barátot szoktak választani, hogy a kapcsolat efféle kötődésekkel is meg legyen támogatva. Anna viszont nem a megszokott módon reagált a vele történtekre. Olyan nagyon a szívére vette, személyes kudarcaként élte meg mindezt, amihez foghatót a közösségben emberemlékezet óta nem tapasztaltak. Állandó szomorúság, önvád gyötörte. Komorrá vált, lefogyott, a segítséget elutasította, kivonta magát a társaságából, szótlan lett. Levertsége olyannyira ragadós volt, hogy aki ránézett vagy kénytelen volt vele csak pár szót is váltani, nem tudta magát kivonni drámájának hatása alól. A falu népe, hétköznapi életét egyébként természetes, parttalan derűvel élte. Egyre zavaróbbá vált, az egész közösség életét megsavanyította kicsit Anna búskomorsága… mint egy csepp citrom a tejben. Társa, Márk természetesen kitartott mellette ameddig lehet, de egészséges önvédelme megvédte attól, hogy valami félreértelmezett együttérzés okán maga is ebbe az állapotba süllyedjen. Ő volt az, akinek végül sikerült meggyőznie a fiatalasszonyt, hogy mégis tenni kéne valamit, mert különben egészen elemészti magát. Persze a gyógyítók már figyelték őt egy ideje, de senki nem nyaggatta azzal, hogy valamit is ráerőszakoljon. Vártak, hogy öngyógyító mechanizmusai beinduljanak, vagy a tanult technikákat – amelyeknek átadására igen nagy hangsúlyt fektettek a gyerekek nevelésekor- önszántából elkezdje alkalmazni… s ha egyik sem indul el, akkor legalább eljusson odáig, hogy segítséget kérjen. Itt semmi sem erőszak. Amikor Anna, Márk gyengéd győzködésének engedve végül Örzséhez, a falu nagy tiszteletben álló bába gyógyítójához fordult -aki neki éppen anyai nagynénje is volt- a megoldás már készen állt Örzse fejében. Rég csak arra várt, hogy a lány el tudja fogadni a helyzetet. Anna és Márk , de valójában az egész falu is megkönnyebbült aznap, amikor kis csapatunk indulásának ideje eljött, s Péter mester, a falu vezetője előző este vacsora idő előtt elbúcsúztatott minket, ahogy a hosszabb útra kelőkkel mindig tette ezt. Anyó mellé kerül hát Anna, segíteni a matuzsálem remetét a mindennapjaiban. A külső, a vadonnal közvetlenül szomszédos erdőkertben, az élő kunyhóban való lét küzdelmesebb, kevéssé kényelmes, mint a minorban. A szabad levegő, a napfény, Anyó puritán rendje és vigyázó tekintete, s a kemény életkörülmények biztosan segítik majd, hogy visszatérjen a fiatalasszony életkedve. Anna végtére is meglepően jól, már-már örömmel fogadta el a lehetőséget, hiszen egy remete mellett élni egy ideig, nem akármilyen lehetőség, ezt ő is érezte, s nem is sokaknak adatik meg a faluban! Életre szóló tiszteletet vív ki magának, aki onnan visszatér! Márk tán évek óta nem látta ilyen izgatottnak és aktívnak a lányt, s mindketten tudták, hogy várni fog rá. Az a fél vagy egy év gyorsan elszalad majd, s még így is marad pár évük is a termékeny korból, s végül akár a csoda is megtörténhet … ezt őszintén hitték mindketten! folyt. köv! : )rich