A galéria padlójának nyikorgására ébredek, Anyó végzi csendesen reggeli gyakorlatait. Nem látom, de tudom, hogy így van, így szokta és ezt a jó szokását hajlott kora ellenére is rendíthetetlenül őrzi. Mennyi idős lehet? Pontosan nem tudni, de harminc éve, első találkozásunkkor ő már itt élt, túl a hetvenen, tehát száznál biztosan több. Magam is mozogni kezdek, a hajnali jógagyakorlatok gyöngéden ébresztik a testem, élénkítik keringésem, bejáratják az izületeket. Mire pirkadni kezd mindketten túl vagyunk a meditáción is.
A hajnali derengésben párálló erdőkertet már együtt járjuk körbe. Végigvezet a tisztást koszorúzó sövény mentén, lépteink hangtalanok a fatörmelékkel, forgáccsal borított keskeny ösvényen. Felmérjük a tél kártételeit a fészerben, az igazítani, metszeni való ágakat a gyümölcsfákon és a kunyhón, a foltozásra váró tetőket, palánkokat, és az omlott kútkávánál állunk meg. Közben teljesen kivilágosodott.
Sára a szín előtt szöszmötöl a kannákkal rakott kiskocsival, már megetette a lovakat, kecskéket, dobott a gyöngytyúkoknak is, most vízért indulna. A két bozontos kutya is ott fontoskodik. Ők tegnap, érkezésünkkor éppen csak a fejüket emelték fel a kunyhó melletti vackukból, hiszen régi ismerős jött, most azonban jól körbe szimatolnak, köszöntik a jövevényeket a maguk módján. Sára húzná azt a kiskocsit a rúdnál fogva, de nem tud mit kezdeni a két oldalról ráerősített kenderkötéllel, nem úgy a két eb, Pirkó és Palika! Odatolakodnak, foguk közé véve a kötelet szinte kitúrják Sárát a kocsi elől. A lány először bosszankodik, küzd a kötélért, megpróbálja a kutyákon átbotladozva valahogy rángatni a terhet, aztán lassan rájön, hogy ez nem valami pajkoskodás a két állat részéről, hanem egy jól begyakorolt mindennapi tevékenységük: szokásuk lehet, hogy segítenek Anyónak húzni a kocsit. Nagyot kacag és elengedi, rájuk hagyja a kötelet, megragadja középen a rudat, és indulhat a fura fogat! Az állatok így terheletlen könnyedén, boldogan repítik a kocsit, neki szinte csak az irányítás marad. Mosolyogva figyeljük, milyen hamar összerázódott a trió.
Két hetünk van arra, hogy minden nehezebb ház körüli és kerti munkát elvégezzünk, Anyó erejéből – korához mérten kiváló kondíciója ellenére- erre már nem futja. Három évtizede, évente kétszer járok ki hozzá, mindig ifjú segítőkkel. Feladataim közül –bevallom- ez a számomra legkedvesebb. Ilyenkor ellátmányt hozunk a minorból, használati tárgyakat, edényeket, szerszámokat, élelmet, ruhákat, ami kellhet egy remetének, vissza pedig általában gyógynövényekkel megrakva térünk. Néha gyógyításra szoruló falusi is kijön velünk. Anyó pár pillantással felméri mi a baj, túl sokat nem teketóriázik, a maga talányos módszereivel akár a pár nap alatt is képes a gyógyulás útjára tuszkolni azt, aki maga nem boldogul az öngyógyító technikák segítségével. Néha –nagyon ritkán- súlyosabb esetek is előfordulnak. Ilyenkor Anyó akár hónapokra is maga mellett tartja kezeltjeit. A mi minorunk körül -a szokásoknak megfelelően- négy remete teljesít szolgálatot. Anyó különösen a búskomorságba esetteket kezeli hatékonyan, ezért is hoztuk ki most hozzá Annát.
Anna története
Anna, bár már tíz éve együtt él párjával, eddig gyermektelen fiatalasszony. Milyen végtelenül szerencsésnek érezte magát, hogy minorbeli fiúval találtak egymásra, gyerekkori szerelme lett a társa, s nem kellett idegenbe települnie, távol testvéreitől, családjától, mint azoknak a lányoknak, akik vándorba szeretnek bele! Jól is indult közös életük, önálló otthonukat szépen kialakították és várták a babákat. Teltek, múltak az évek, de nekik még mindig csak a sóvárgás maradt, egyre keserűbb szájízzel.
Egészséges páronként átlagosan két-három gyermek nevelésével tudná a minor közössége ideális esetben fenntartani a stabil létszámú, nagyjából ezer fős népességet. Egyszerűen ennyi a befogadóképessége egy-egy hegylaknak. Évszázadok alatt alakult ki ez a struktúra, melyet a hegylak kialakításának műszaki lehetőségei, a lakosság eltartásához szükséges források, földterület nagysága és a falubéli közösségi, családi és egyéb kapcsolatok társadalmi léptékében kezelhető hálózata határozott meg. Pár év átlagában állandónak mondható az évenkénti születés-elhalálozás arány. Néha azonban előfordul, hogy valaki úgy dönt, nem kíván, esetleg nem tud családot alapítani, vagy ritkán egyedül akarja leélni az életét, illetve a házastársak minden szándékuk ellenére sem kapják meg a gyermekáldást. Itt nyilván hiány keletkezik, ezért azok a családok, ahol már két gyerek megérkezett, dönthetnek úgy, hogy vállalnak harmadik, extrém esetben negyedik gyermeket is a „kieső” családok helyett. A népesség fogyás vagy éppen a túlnépesedés elkerülése az egész közösség hosszú távú fennmaradásának egyik kulcskérdése, ennek belátása emberemlékezet óta nem okozott nehézséget vagy ellenérzést senkiben sem. Így a két gyermeken felül továbbiakat vállalni kívánó párok, egyszerűen bejelentik a Véneknél szándékukat, s amikor nyilvánvalóvá válik, hogy valahol viszont hiány fog keletkezni, a pár visszajelzést kap, hogy élhet a lehetőséggel. Nem tiltás vagy engedély ez, nincs is ilyesmire szükség, hisz mindenki kész és képes együttműködni, elfogadni a család- és népességtervezés ilyetén összehangolását.
Anna többször is terhes lett az elmúlt évek alatt, de babáit valami rejtélyes oknál fogva nem tudta kihordani, pát hónap után mindig elvetélt. Mivel a gyerekek nevelésében a faluközösség minden tagjának megvan a szerepe, s az nemcsak a szűken vett család magányügye vagy terhe -ha úgy tetszik-, ami ezzel jár, így a gyermektelenség és az ebbe való beletörődés -némi bánatoskodás után- nemigen szokott különösebb traumát okozni a pároknak, a nőknek. Amikor termékeny, babaváráshoz ideális koruk végéhez közelednek, s végképp szembesülnek ezzel a terméketlen állapottal, az már egy hosszabb időszak vége. Nyilvánvalóan nem egyik napról a másikra kell megbirkózni mindezzel, van idő a közelálló barátnőkkel, a tapasztalt asszonyok segítségével fokozatosan feldolgozni, és előkészíteni azt a döntést, hogy a Vének elé álljon az illető személy vagy pár és kimondva is végleg lemondjon az utódokról. A Vének csakis ezután üzennek valamelyik váró családnak a harmadik gyermek lehetőségéről. Nem elhanyagolandó hatású, szinte tökéletes vigaszt jelent ekkor az a gyönyörű szokás, hogy a pár választhat a várakozók közül, hogy melyik család kapja meg a lemondott babájuk fogadásának lehetőségét. Nem véletlenül, hiszen az így megszületettnek ők egy ősi szokást követve keresztszüleivé válnak, ezáltal sokkal közvetlenebbül, intenzívebben vehetnek részt a nevelésében gondozásában, mint a falu többi tagja. Ennek a hagyománynak az is az előnye, hogy a ’több gyermekes családok többlet terhei így nagyon finoman és indirekt módon mégis eloszlanak a pót-szülők segítségével. Családtagot, vagy közeli barátot szoktak választani, hogy a kapcsolat efféle kötődésekkel is meg legyen támogatva.
Anna viszont nem a megszokott módon reagált a vele történtekre. Olyan nagyon a szívére vette, személyes kudarcaként élte meg mindezt, amihez foghatót a közösségben emberemlékezet óta nem tapasztaltak. Állandó szomorúság, önvád gyötörte. Komorrá vált, lefogyott, a segítséget elutasította, kivonta magát a társaságából, szótlan lett. Levertsége olyannyira ragadós volt, hogy aki ránézett vagy kénytelen volt vele csak pár szót is váltani, nem tudta magát kivonni drámájának hatása alól. A falu népe, hétköznapi életét egyébként természetes, parttalan derűvel élte. Egyre zavaróbbá vált, az egész közösség életét megsavanyította kicsit Anna búskomorsága… mint egy csepp citrom a tejben. Társa, Márk természetesen kitartott mellette ameddig lehet, de egészséges önvédelme megvédte attól, hogy valami félreértelmezett együttérzés okán maga is ebbe az állapotba süllyedjen. Ő volt az, akinek végül sikerült meggyőznie a fiatalasszonyt, hogy mégis tenni kéne valamit, mert különben egészen elemészti magát.
Persze a gyógyítók már figyelték őt egy ideje, de senki nem nyaggatta azzal, hogy valamit is ráerőszakoljon. Vártak, hogy öngyógyító mechanizmusai beinduljanak, vagy a tanult technikákat – amelyeknek átadására igen nagy hangsúlyt fektettek a gyerekek nevelésekor- önszántából elkezdje alkalmazni… s ha egyik sem indul el, akkor legalább eljusson odáig, hogy segítséget kérjen. Itt semmi sem erőszak. Amikor Anna, Márk gyengéd győzködésének engedve végül Örzséhez, a falu nagy tiszteletben álló bába gyógyítójához fordult -aki neki éppen anyai nagynénje is volt- a megoldás már készen állt Örzse fejében. Rég csak arra várt, hogy a lány el tudja fogadni a helyzetet. Anna és Márk , de valójában az egész falu is megkönnyebbült aznap, amikor kis csapatunk indulásának ideje eljött, s Péter mester, a falu vezetője előző este vacsora idő előtt elbúcsúztatott minket, ahogy a hosszabb útra kelőkkel mindig tette ezt.
Anyó mellé kerül hát Anna, segíteni a matuzsálem remetét a mindennapjaiban. A külső, a vadonnal közvetlenül szomszédos erdőkertben, az élő kunyhóban való lét küzdelmesebb, kevéssé kényelmes, mint a minorban. A szabad levegő, a napfény, Anyó puritán rendje és vigyázó tekintete, s a kemény életkörülmények biztosan segítik majd, hogy visszatérjen a fiatalasszony életkedve. Anna végtére is meglepően jól, már-már örömmel fogadta el a lehetőséget, hiszen egy remete mellett élni egy ideig, nem akármilyen lehetőség, ezt ő is érezte, s nem is sokaknak adatik meg a faluban! Életre szóló tiszteletet vív ki magának, aki onnan visszatér! Márk tán évek óta nem látta ilyen izgatottnak és aktívnak a lányt, s mindketten tudták, hogy várni fog rá. Az a fél vagy egy év gyorsan elszalad majd, s még így is marad pár évük is a termékeny korból, s végül akár a csoda is megtörténhet … ezt őszintén hitték mindketten!
folyt. köv! : )
2300 …. Krisztus után. Mostanra a 2000-es évek nagy kihívásait, a Nagy Migrációt és a szénhidrogén-készletek drasztikus szűkülését, az atomtechnológia potenciális fenyegetéseit és a titokzatos, gyógyíthatatlan járványokat is túlélte az emberiség. Kétszáz év alatt az emberi faj egyedszáma mégis egymilliárdra csökkent és ezen a szinten stagnál már vagy száz éve. A technológiai fejlődés hajszolása megtorpant, ezért a „jövő” nem tudott a szuper technológiák csillagközi víziója felé fejlődni. A klímaváltozást -csak úgy, mint a történelem előtti időkben- kozmikus folyamatok alakítják, az „emberi tényező” szerepe már nem meghatározó. Az emberi civilizáció folyamatai egyfajta dinamikus egyensúlyba kerültek, újra békésen belesimulnak a Föld burjánzó életközösségébe.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: